II. kötet
Farkastörvények a cégben
Építsd fel a cégedet!
Az előző kötetben leraktuk az alapokat ahhoz, hogy valaki sikeres vállalkozó lehessen. Amíg nincs rendszerbe foglalva és rendben a magánéleted, amíg nincs célod, az ehhez vezető stratégia nem tudatos, addig nem szabad vállalkozásba kezdened. Olyan nincs, hogy valaki a magánéletben szét van csúszva, közben pedig pedáns vállalkozó. Fegyelem nélkül nincs sikeres vállalkozás; ma már annyira éles a verseny minden piacon, hogy csak az éli túl, az lesz életképes és üzletileg is prosperáló vállalkozó, aki féken tudja tartani a kiadási oldalt és képes ugyanakkor a profitot megteremteni, növelni és pénzt tartalékolni. Ez pedig csak életképes termék és hatékony munkavégzés mellett valósítható meg. A magánéletünkben és a cégünkben egyaránt megfelelő gazdálkodást kell kialakítani, és megteremteni a munka-magánélet-egészség egyensúlyi viszonyát.
Lássuk, hogyan vigyük sikerre a cégünket!
Előkészületek
Az életképes termék, és annak finanszírozása
Egy vállalkozás indítása elsősorban nem pénz kérdése, sokkal fontosabb az, hogy legyen mögötte szakmai felkészültség, jó termék – azaz egy valós, piaci problémára adjon megoldást (túlélést támogassa) -, és persze el is lehessen azt adni. Sok olyan ötletről hallottam már, ami tényleg megoldást nyújtott valamilyen problémára, csak az nem látszott, hogy hogyan lesz belőle pénz.
Nyilván az a legjobb, ha saját erőből tudjuk megvalósítani az ötletünket, és saját erőből tudjuk piacra vinni, de a termék jellegéből adódóan szükségünk lehet hitelre, üzlettársra, pályázatra, (közösségi) befektetőre. A jó hír az, hogy a világban rengeteg pénz van, ami mind az ilyen, fent leírt ideális termékbe való befektetésre vár, és a befektetők is mindig keresik a jó ötleteket.
Számtalan világhírű céget fel lehet sorolni, akik garázsban kezdték el a működésüket – és lettek sikeresek. Vigyázzunk azonban minden külső befektetéssel, mert a befektetők sem adják feltételek és tét nélkül, puszira a milliókat. Az adott szerződéstől függ, de akár a magánvagyonunk is rámehet egy nagyobb buktára.
Pályázaton én még sosem tudtam indulni egyik cégemmel sem (habár a MiniCRM nyert egy pályázatot, de akkor már nem én irányítottam), mert nem volt eddig olyan lehetőség, amelyet érdemes lett volna kiaknáznom. Legtöbbször a pályázat vagy nem felelt meg a cégprofilunknak, vagy nem érte meg a vesződséget annak kis összege miatt.
Úgy voltam/vagyok vele, hogy a sok papírmunka helyett inkább arra fókuszálok, hogyan tudok több bevételt szerezni, amivel azután szabadon „garázdálkodhatok”. Igaz, hogy nincs annál jobb, ha nyertes pályázatot írunk, de nekem az is fontos, hogy kizárólag olyan fejlesztés finanszírozására vegyek igénybe egy forrást, amelyet amúgy is megvalósítanék. Azért gondolkodom így, mert megfogadtam Bojár Gábor tanácsát, miszerint ne abban legyünk mi, magyarok jók, hogyan tudunk kamu pályázatokat írni és elsumákolni, hanem abban, hogy valóban világszintű, versenyképes termékeket teremtsünk. Ezúton is köszönöm Gábor tanácsát, tudom, hogy nem népszerű gondolat, de én megfogadtam.
Természetesen, ha olyan pályázaton tud valaki elindulni, amelyik nem jár aránytalanul sok papírmunkával, és nem is aprópénz a tét – ráadásul a fenti elmélettel is összhangban van -, akkor ne hagyjuk ki!
Sokan esnek abba a “hibába”, hogy ezt a visszájára fordítják és csak olyan “projektcégeket” hoznak létre, amelyek kizárólag pályázati forrásra támaszkodnak. Ilyenkor az a helyzet áll elő, hogy a cégnek a pályázatok elnyerése lesz az egyetlen célja, és nem azon munkálkodik, hogy minél jobb termékkel álljon elő. Ezt én mindenképpen szeretném elkerülni, így csak olyan fejlesztéseket hajtok végre, amiket pályázat nélkül is meg szeretnék és meg is tudnék valósítani. Ha egy pályázat is támogat egy ilyen cél elérésében, az persze ajándék.
2016-ban végre kiírtak egy olyan pályázatot, ami megfelelt a fentieknek, és találtam olyan pályázatíró céget is hozzá, aki ebben a segítségemre volt.
Egy pályázatíró cég kiválasztásánál nagyon alaposan nézzük meg, hogy milyenek a cég belső folyamatai, mert onnantól kezdve, hogy velük dolgozol, hatalmas felelősségük van abban, hogy akár több tízmillió forintot elnyernek-e neked vagy sem.
Amíg még nem vettél részt egy ilyen folyamatban, addig ez általában fel sem merül, de amikor nekem a pályázatíró hanyagsága miatt egyszer majdnem 20, azaz húsz másodpercen múlott, hogy egy adott határidőn belül befogadják-e egy pályázatot vagy sem, akkor bizony átértékeled a munkájukat, az addigi megítélésüket.
A cég finanszírozásában fontos még az, hogy – ugyanúgy, mint a magánkasszánkban – a cégben is kezdjünk el tartalékot képezni annak ellenére, hogy nyilvánvalóan induláskor többet kell befektetni a cégbe, mint normál működés mellett. Azért fontos ez, mert éppen a bevételhiány miatt a cég törékeny, ne fújja el az első váratlan szellő.
Tankönyv szerint illik pénzügyi tervet is készíteni, hogy lásd, mennyire életképesre tervezed a vállalkozásod, és mikor milyen kiadásokkal és bevételekkel számolj.
Az az igazság, hogy én olyan típusú cégvezető vagyok, aki nem csinál pénzügyi tervet, mert egyszerűen érzem azt, ha valami jó, életképes, és működni fog: ekkor megcsinálom, és kész. De képes vagyok vállalni tetteim következményeit is. Igen, ennek elég nagy a kockázata, de aki képes ráérezni az üzletre, annak igen nagy nyűg ezt táblázatokba foglalni, mert csak az idő megy vele. Sokszor a legsikeresebb cégek sem számolták ki kockás papíron a megtérülést, azok is csak „megérezték” azt.
A nagy kérdés az, hogy te képes vagy-e ráérezni erre, és anyagilag megteheted-e, hogy élj ezzel a luxussal. Nem azokban a dolgokban hibázol, amiket nem tudsz, hanem amikben biztos vagy.
Nem biztatlak arra, hogy hozzám hasonlóan ne csinálj üzleti tervet, hanem döntsd el te magad, milyen típusú ember vagy, és mit mersz bevállalni.
Természetesen az üzleti terv önmagában nem garantál semmit sem, de azért iránymutatást tud adni.
Nekem volt olyan üzlettársam, aki nem tudta elképzelni az életet üzleti terv nélkül, minden évben hetekig tervezgettünk, majd több év eltelte után soha semmilyen szám nem egyezett a valósággal, így ezt hagytam is a fenébe.
Nekem vízióim és céljaim vannak, amiket nem kötök feltétlenül időhöz. Így rugalmas tud lenni a stratégiám (üzleti terv a fejemben), ami előnyt is jelent, de magában rejti azt a veszélyt, hogy így könnyebb elveszíteni a fókuszt. Előnyös akkor, amikor valamilyen piaci változáshoz kell alkalmazkodni, ugyanis ilyen esetben létkérdés, hogy mennyire ismerem fel a kínálkozó lehetőségeket, és meg tudom-e lépni a kiaknázásukhoz szükséges változtatásokat. Manapság, amikor ennyire rohan a világ, és napról napra változnak a dolgok, kiszámíthatatlan a gazdaságpolitika és egy új ipari forradalom közepén is vagyunk – amikor teljes iparágakat változtathat meg egy új alkalmazás a semmiből előbukkanva -, bizony elkél a rugalmas cégvezetés.
Nyilván ha pályázatot készítesz, vagy befektetőt keresel, az üzleti terv az első dolog, amit kérni fognak tőled.
Milyen legyen a terméked?
Vállalkozóként leginkább háromféle tevékenységbe kezdhetsz:
- Termék(ek) gyártása
- Szolgáltatásnyújtás
- Termék(ek) továbbértékesítése
Amikor beindítod a vállalkozásodat, akkor általában egyedül vagy és neked kell az összes feladatot elvégezned. A „vállalkozósdival” az elején nekem is csak az volt az elsődleges célom, hogy nagyobb jövedelemhez jussak, azonban ez nem feltétlenül kulcs a boldogsághoz. Láttunk már embereket luxus Merciben is szívrohamot kapni, ami bizonyítja, hogy a pénz nem minden, és hogy milyen fontos az egyensúly kialakítása és megtartása az élet minden területén.
Fel kell mérni, hogy mit akarsz elérni, és tudomásul kell venni azt, hogy mindennek ára van, az eredmények érdekében mindig áldozatot is kell hozni. Ennek fényében kell azt is eldöntened, hogy mit tudsz felvállalni, a fenti három tevékenységprofil közül melyik az, amelyik az egyéniségedhez passzol – persze amennyiben a termék nem eleve adott.
A fentieken kívül persze másféle tevékenységről is lehet szó – de mégis a fentiek a leginkább jellemzőek -, illetve előfordul ezek kombinációja is. Sem jellemzőiben, sem pedig a lehetséges tevékenységprofilokat illetően nem célom kimerítően tárgyalni a témát, csak a fő különbségek bemutatásával szeretnék az alábbiakban irányt mutatni.
Fontos előre tudni és érteni, hogy egy adott profilon belül milyen kihívások várnak rád, mert ha valamilyen azt kizáró tényező áll fenn, akkor bele se kezdj.
Egy aktív élet alatt általában egy ember hétszer vált: pozíciót, munkahelyet, terméket vagy iparágat. Ez lehet más munkahely vagy a cégen belül más pozíció is akár, esetleg egy új cég. Azt vettem észre, hogy például az amerikai üzletemberek ezt nagyon tudatosan csinálják – kb. ötévente váltanak -, hogy kipróbálják magukat más területeken is, ezzel szélesítve a látókörüket. Nálunk ezt inkább a szükség vagy az élet hozza, de egyre többen vannak itthon is, akik tudatosan építik a karrierjüket.
Vannak olyanok is, akik folyamatosan forgolódnak, és mindig a legjobb lehetőségeket keresik egy adott pillanatban. Ők azok, akik mindig az épp divatos vagy felfutóban lévő üzletbe vágnak bele, amiből a legtöbb pénzt lehet kihozni, és olyan gyorsan távoznak is az iparágból, ahogyan jöttek, kacsingatva az épp pörgő üzletágak felé.
Én nem vagyok ilyen, mert az, hogy egy céget úgy építsek fel, ahogyan én azt szeretném, rengeteg időre van szükség. Az állandó káoszban nem érezném jól magam, és mindig hosszabb távra tervezek. Fontos, hogy az ember jól érezze magát a cégében ahhoz, hogy teljes egészében tudjon azonosulni vele.
Olyan családból származom, olyan generációból jöttem, ahol nem láttam arra példát magam körül, hogy valaki vállalkozó legyen. A minta számomra az volt, hogy alkalmazottként én is elmenjek valahova dolgozni. Először ezért „ösztönből” építettem egy céget, mert előre akartam lépni egy olyan szintre, amelyre alkalmazottként vajmi kevés esélyem lett volna eljutni. Ekkor mindent feláldoztam annak a célnak az érdekében, hogy megteremtsem magamnak azt az egzisztenciát, amit kitűztem magam elé. Nem volt arra lehetőségem, hogy valamilyen külső forrásból tudjam ezt megoldani: a családom sem állt úgy anyagilag, hogy tudjon ebben segíteni, és a hitel, befektetők vagy pályázatok sem voltak akkoriban opciók, így kénytelen voltam a magam erejéből sikert elérni már első alkalommal is.
Bármelyik modellre igaz, hogy arányaiban a legtöbbet akkor keresed, ha egyedül vagy és magad végzel mindent. Ha már nagyobb vagy, akkor megjelenik egy kiszolgáló logisztikai részleg, ami jobb esetben előkészíti és hatékonyabbá teszi a munkát, de akkor is olyan költséggel jár, ami közvetlenül nem termel bevételt. Ez a vetés időszaka, de ha jól csinálod, készülhetsz az aratásra is: a legtöbbet ugyanis akkor lehet keresni, ha megszületett a cégben a rend és a rendszer, kvázi futószalagon termelődik a pénz. Persze addig az út hosszú és rögös…
Félreértés ne essék, a háromféle tevékenységprofil között nem az a különbség, hogy melyikkel mennyit lehet keresni – mert mindent lehet jól vagy rosszabbul csinálni -, inkább az üzleti modell különbözteti meg őket.
A gyártó cég jellemzői: véleményem szerint ez a legszerencsésebb a három közül, mert teremt valamit. Itt azért a klasszikus képet torzítja az, hogy ma már nem csak fizikailag megfogható eszközöket (hardware), hanem programokat is gyárthatunk (software). A kettő jellemzői markánsan különböznek, és az utóbbi üzleti modellje szerencsésebb.
A közös bennük, hogy mindkettőnél kell egy jelentős hozzáadott érték az előállításhoz: szellemi szakemberek a tervezéshez, eszközök a gyártáshoz és a kivitelezéshez, a programozáshoz, viszont az utóbbinál nincs szinte sem szállítási, sem pedig raktározási költség, ami nagyban megnöveli a profitot, mert a bekerülési érték kisebb. Az sem fordulhat elő, hogy elfogy egy szoftver, míg a fizikai termékeknél előállhat ez a helyzet. Általában a munkaerőigény is nagyobb a fizikai terméket gyártó cég esetében. Mindkét esetben fel lehet állítani automatizmusokat, melyek sokat hozzáadhatnak a céghez.
Az egyedi szoftver nagyon hasonlít a szolgáltatáshoz, mert azt relatív kevés vevőnek tudod eladni. Ha olyat csinálsz, ami a tömegeknek jó, akkor elvi síkon sokkal szabadabbra lehet engedni a fantáziádat, mert fizikális értelemben korlátlanul el tudod azt adni. Ha építesz egy olyan logisztikát – terméktámogatás, ügyfélszolgálat stb. -, ami megfelelően kiszolgálja 1000 ember igényeit, akkor 5-10-100 ezer vevő esetében sem változnak drasztikusan a költségeid. A gyakorlatban korlátoz a piac – vagy a nyelv -, de akkor is sokkal több embert érhetsz el a tömegterméknek készült szoftverrel, mint egy szolgáltatással (kivéve a szolgáltatást nyújtó szoftvereket). Ha ezzel szemben, mondjuk, autókat kellene raktároznod ugyanilyen darabszámban, akkor drasztikusan növekednének a költségeid.
A szoftver alapvetően jó üzleti lehetőség, de a többi, klasszikus tevékenységhez képest egy új iparág (hiába több évtizedes), ezért olyan akadályokkal is meg kell küzdened, amik a többinél nincsenek: ilyen a szokatlanul gyors fejlődés, a technológiai változások, valamint sokszor a vevők sem tudják hova tenni azt dacára annak, hogy manapság teljesen beépült az életünkbe.
Sok vevő esetében látom azt, hogy gyakran tévedésbe esnek, mert nem értik a világot, ami körülveszi őket. Tipikus kérdés szokott az lenni, hogy miért adjon x összeget egy magyar piacra tervezett szoftverre valaki, amikor az App Store-ban a millió dolláros költségen előállított szoftver is ahhoz képest fillérekért érhető el, vagy miért nem adom neki ingyen, hiszen már úgyis elkészült – egy ide vagy oda nem számít…
Azért, mert ezen a kis körülhatárolt magyar réspiacon is meg kell csinálni ugyanúgy a terméket (magyar jelenség, hogy az elvárás maximális, a pénztárca vastagsága viszont minimális), aminek szinte ugyanolyan magas fejlesztési költsége van, míg például egy nemzetközi játéknak sokkal nagyobb piaca van. Ingyenes játék nincsen az App Store-ban sem. Ha valami ingyenes, akkor vagy a reklámokat kell végignézni, vagy fizetős funkciókat (in-app purchase) tartalmaz a játék. A legnagyobb üzlet az, ha világszinten eladható a szoftver – mint ezek a játékok -, de azért ne felejtsük el, hogy azért rengeteg szoftver van, ami időközben eltűnik a süllyesztőben, és mi csak a sikeresekkel találkozunk. Sokszor előfordul az is, hogy valaki az első sikeren felbuzdulva fejleszt egy újabb játékot, ami azután bukta lesz. Ilyenkor a sikeres program bevételéből kell levonni a második sikertelen fejlesztési költségeit is, ha tiszta képet akarunk kapni a bevétel nagyságáról. Az Angry Birds is rengeteg fejlesztést igényelt a gyártóitól, így nem biztos, hogy az ilyen jellegű sikereket kell alapul venni, hiszen kicsi az esély arra, hogy valaki ennyire beletalál elsőre.
A szolgáltatást nyújtó cég jellemzői: ha szaki maradsz (és nem építesz valódi céget magad köré) – mint például egy mosógépszerelő -, akkor a te termelésedtől függ a vállalkozás bevétele. Lehet így is jól keresni, azonban mindig lesz egy plafonja a bevételnek. Dolgozhatsz például drágábban vagy többet, de a nap akkor is csak 24 órából fog állni, és az az összeg is limitált, amit egy tevékenységért el lehet kérni. Automatizmust szinte lehetetlen felállítani, így ha kiesel épp a munkából, akkor bevétel sincs. Ráadásul – a példánál maradva – a rossz mosógépek száma is korlátozott. Ezt a vállalkozási formát tulajdonképpen nem is lehet cégnek tekinteni, mert annak az az ismérve, hogy egy-egy tevékenységet a beosztottaiddal végeztetsz el. Ha sikerül ilyen szaki embereket a cég köré szervezni, akkor az már más, csak ez nehéz, mert minden szaki akár magát is tudja többé-kevésbé menedzselni, a hiányszakmákat pedig már reklámozni sem kell.
Van olyan rokonom, aki a mai napig, ötvenévesen is a létrán ugrál, és soha nem is volt arra igénye, hogy ezen változtasson. Sokat is vitatkoztunk ezen egy időben, de be kellett látnom, hogy nem csak az az út létezik, amit én szeretek járni, és vannak olyanok – ő is többek között -, akik vállalkozóként megelégszenek azzal, hogy jó szakemberek legyenek “a létrán”. Ő nem tudott ebből komoly pénzt csinálni, szerintem sokkal több és jobb lehetőségei lettek volna cégvezetőként, mint szakemberként. Egy fenékkel csak egy lovat lehet megülni, és ő a szakmáját választotta.
A szolgáltatás egy szuper dolog, az az egyetlen baj van vele, hogy azt egy embernek kell elvégeznie, így mindig van egy korlát, amit el lehet érni a teljesítményben. Aki szolgáltat, az végső soron a munkaóráit adja el, az idő pedig véges dolog. Egy ember maximum nyolc munkaóráját tudja eladni, nagyon-nagyon ideális esetben.
A minőségi szolgáltatás ettől függetlenül nagy sikertörténet lehet, és egyre nagyobb szerephez fog jutni a közeljövőben Magyarországon is. Gondolok itt most elsősorban a szakmunkásokra, főleg az építőiparban tevékenykedőkre. A többségük már nem itthon dolgozik, hanem külföldön, és így egyre nagyobb lesz a hiány belőlük. Ausztráliában is nagyon jól keresnek a kétkezi munkások, mert ott már korábban válhatott hiányszakmává. A szakmunkások mellett az ilyen területekkel foglalkozó cégek is nagyon magas bevételre tesznek szert. Én csak azt veszem észre, hogy egyre nehezebb jó szakembert keríteni, ugyanis a jók folyamatosan tele vannak melóval már pusztán azért is, mert szájról szájra terjed a hírük, és annyit keresnek, hogy nem tudják elkölteni, mert nem marad idejük rá.
A továbbértékesítést nyújtó cég jellemzői: elad egy olyan dolgot, amit más állít elő. A rossz hír, hogy a gyártók egyre inkább arra törekednek, hogy lerövidítsék az eladási láncot – közvetlenül adjanak el kihagyva a nagy- és kiskereskedőket -, így ebben a jövőre nézve nem sok fantáziát látok. Az internettel ez az elérési út már így is nagyon lecsökkent, és hamarosan eljön az az idő, amikor eléri a nullát.
Amíg korábban elképzelni sem tudtuk, hogy egy olyan nagy, komoly, és drága terméket, mint az autó, anélkül vegyünk meg, hogy a kiskereskedői szalonba besétálnánk, addig a Tesla elektromos autógyártó például nem a klasszikus eladási modellt követi, hanem saját szalonokat nyit, ahol nem ad el, csak tesztelni lehet az autóját. Akik ott dolgoznak, ők a Tesla alkalmazottai, a szalont nem egy másik cég vezeti, aki lefölözné a hasznot. Ráadásul ez csak az első lépés egy új világba vezető úton, mert az autót ott megrendelni sem lehet, csak a weblapon. A Tesla Model 3 típusú autót 400.000-en rendelték meg egy weboldalról a bejelentés utáni egy hét alatt úgy, hogy azt még csak képeken lehetett látni.
Azt nem mondanám azért, hogy a kereskedelemmel nem lehet birodalmat építeni, de azt gondolom, hogy ennek akkora jövője már nincs, mint korábban, ráadásul ebben az iparágban a legtöbb a feketézés. Akiket én láttam a szakmán belül, és akik nagyot is szakítottak, azoknak a 80%-a a szürke- vagy a feketekereskedelemmel is operált, és páran ráadásul börtönben is ülnek, vagy nagyon sokat költenek arra, hogy azt elkerüljék. Lehet, hogy sokat kerestek, de sokat költenek is arra, hogy szabadlábon maradjanak, ami nem tesz jót az egészségnek. Természetesen tisztelet a kivételnek.
Még egy dologra nagyon ügyelj, mert komoly üzleti dilemma: a nagyobb hal kapja be a kisebbet, vagy a gyorsabb a lassabbat?
„Régen” egyértelműen a nagyobb mamutcég kebelezte be a kisebbet, „megveszlek bagóért vagy tönkreteszlek” alapon. Ma már inkább a gyorsabb, vagyis a technológiailag gyorsabban fejlődő hal képes akár tönkre is tenni nagy, klasszikus iparágakat, ráadásul úgy, hogy mint versenytárs nem is az iparágból érkezik (például Uber vs. taxisok). Habár ezt a jelenséget addig senki nem veszi komolyan, amíg ő maga célkeresztbe nem kerül, de az ma már egyáltalán nem lehetetlen, mint korábban: gondoljunk például a trafiktörvényre.
Igen, az állam is lehet ilyen szereplő, tehát akkor, amikor megkérdezik tőlem, hogy „milyen cég alapításába/termék gyártásába kezdjek?”, akkor a válaszom: olyanba, ami elég nagy, hogy jól megélj belőle, de elég kicsi ahhoz, hogy a nagy szereplőknek ne fájjon rá a foguk.
Ezt még tőzsdézés közben tanultam, de nagyon idevág: a kormány ellen sose fogadj!
Együtt vagy egyedül?
Ha megvan a termék, az elhatározás és a finanszírozási terv, akkor el kell döntened, hogy társas vállalkozást építesz, vagy egyedül viszel mindent a hátadon. Én azt gondolom, hogy ez főleg embertípus kérdése. Vannak a magányos farkasok, mint én is, és vannak olyan emberek, akik egyedül nem mernek vállalkozást vezetni, és alkalmatlanok is arra.
Habár én az előbbi típushoz állok közelebb, ettől függetlenül nem zárkóztam és nem is zárkózom el a társas vállalkozásoktól, de azt tudom, hogy nagyon alaposan át kell gondolni, mielőtt ilyen típusú vállalkozásba kezdene valaki, és sorra kell venni, hogy milyen kimenetelei lehetnek anyagi és személyes szempontból.
Mint minden dolognak, a társas vállalkozásnak is van előnye és hátránya. Ha most összeállnék valakivel, akkor több feltételt is írásban fektetnék le; előre kijelölném a mérföldköveket, és a tulajdonrészt legalább 49-51% arányban osztanám fel, hogy legyen egy egyértelmű vezető, akinek minden kérdésben vétójoga van, hiszen egy dologért csak egy ember lehet felelős.
Volt egy olyan régi ügyfelem, akinek a cégében öten voltak tulajdonosok, és láttam, hogy ezzel nagyon sok energiájukat pazarolták el. Évek teltek el azzal, hogy egymás között egyezkedtek különböző kérdésekben, abban például, hogy nem egyszerre vesznek mind az öten új céges autót, hanem egyesével mindenki lecseréli a kocsiját, de csak ötévente, hogy ne terheljék le teljesen a céges költségvetést. Korábban ez úgy történt, hogy ha az egyik vett egyet, akkor a többinek is kellett, és a csőd szélére került a cég emiatt.
Nyilván az előnye pedig az, hogy több ember érzi magáénak a céget, szerencsés esetben pedig közös erővel tolják a szekeret előre. Különösen akkor igaz ez, ha a menedzsmentet olyan emberek alkotják, akik külön-külön nem boldogulnának, ugyanis ilyenkor érvényesül az a szabály, hogy jobb egy nagy, sikeres cég résztulajdonosának lenni, mint egy nagy semmi egyedüli tulajdonosának.
Fontos szempont az is, hogy mi az elmélet, és mi a gyakorlat: míg a fenti gondolat inkább a papírforma (ettől még általánosságban igaz), gyakorlatilag akinek a kezében van a marketing vagy a technológia, azé a cég.
Magányos farkasként alapvetően nekem kell előre tolni a szekeret, mindenki más, aki a cégben vagy a cégnek dolgozik, az nyilván kevésbé motivált.
Mindkettő igen nehéz ügy, csak más miatt.
Miről ismerhető fel a magányos farkas?
Az ilyen emberek egyszavas jellemzése a következő: harcos. Kitűnőek a megérzéseik, ösztöneik, van bennük spiritusz, és az élet bármely területén képesek karriert csinálni. A harcosoknak nagyon fontos a pénz, a luxus, amelyek megteremtését azonban nem másoktól várják el, hanem maguk akarják megvalósítani, amire egyébként képesek is. Erősek, férfias energia jellemzi őket, a testiséggel, a fizikai síkkal állnak szoros kapcsolatban. A legmagasabb szintű alkotóerőt és akaratot hordozza magában egy ilyen személyiség. Jellemző rájuk a vágy, a karrierizmus, a tűz, az anyagiasság, a kockáztatás, a viták. Nagy sikerek, de nagy bukások is kísérhetik az ilyen embereket, de ha buknak, utána biztosan talpra állnak.
A legnagyobb szenvedéllyel élik az életüket az ilyen emberek, szeretik, ha folyton mozgásban vannak. Nehezen tudják összeegyeztetni a karriert és a párkapcsolatot, ha az egyik területen sikeresek, akkor úgy érzik, hogy elhanyagolják a másikat. Mindig kész tervük van, nagyon jó a gyakorlatias problémamegoldó képességük, azonban a részletek elkerülhetik a figyelmüket. Nagyszabású tervek jellemzik őket, de bennük van a túlzásra való hajlam. Jellemző rájuk, hogy képesek elhamarkodott döntéseket hozni, ezért vigyázniuk kell, mert ez veszélyt is hozhat az életükbe. Jellemük egyben a háború, a lázadás szimbóluma is. Forradalmár típusú emberek, ami nem feltétlenül jelent fizikai erőszakot, ez lehet szellemi forradalom is, de a lényeg, hogy személyiségük sajátsága ez az „állandóan változtatni akarok”, újító habitus. Jellemző rájuk a titkok kutatása, például az összeesküvés-elméletek, de minden érdekli őket, amiben valami titok rejtőzik.
Az ilyen emberek úgy érzik, mindig övék kell hogy legyen az utolsó szó, ösztönösen irányítani akarnak. Viszont a jég hátán is megélnek. Mindig harcolnak az anyagi érvényesülésért, nagy valószínűséggel el is érik a céljukat, de meg is kell érte dolgozniuk és küzdeniük.
Az ilyen emberek sokszor azért támadnak, mert a legjobb védekezés a támadás, vagyis tulajdonképpen azért, mert úgy érzik, hogy sebezhetőek. Viszont ezzel egy időben őszinték, bátrak, kiállnak másokért és a vélt igazukért, sosem támadnak hátba senkit. Az ilyen ember a végletek embere; nagyon anyagias, de nagyvonalú is tud lenni. Szereti a kihívásokat, állandóan vitázik, erőszakos, és mindig harcol valamiért. Egy harcos a sok konfliktusból és bukásból megtanulta, hogy az igazi erő nem az erőszakban, hanem a szeretetben, a gyengeségben rejlik. Tisztában van vele, hogy ő maga is ugyanolyan sebezhető, szeretetre vágyó ember, mint bárki más.
Nem akar uralkodni másokon, nem akar ösztönösen az életéért küzdeni folyton, tüzes karrierenergiáit pedig nem öncélúan használja már. Megértette, hogy azért kapta a képességeit, hogy minél többet tudjon adni a családjának, nagyobb közösségeknek.
Ha magadra ismertél, akkor az egyéni vállalkozás közelebb áll hozzád, ha nem, akkor a társas.
Alkalmazotti gondolkodásmódról válts vállalkozói gondolkodásmódra!
A vállalkozói gondolkodásmód egy koncepció része, és összekapcsolódik benne a cég- és a magánélet is. Vállalkozóként ennek merőben másnak kell lennie, mint egy átlagember esetében. Mindenképpen készülj fel két dologra:
- Alkalmazotti gondolkodásmóddal nem lehetsz vállalkozó.
- Vállalkozói gondolkodásmóddal nem leszel többé népszerű az alkalmazotti gondolkodásmóddal rendelkezők között.
A vállalkozás, a vállalkozói lét nem való mindenkinek; van, aki munkavállalói gondolkodásmódú marad, és ezzel nincs is semmi baj. A baj ott kezdődik, ha ezt nem ismeri fel. Példának okáért vállalkozóként nem tudhatod soha, hogy mennyi pénzt fogsz egy hónapban keresni. Sokan vannak, akik ezért bele sem fognak egy vállalkozásba, mert nem tudják feldolgozni, hogy nincs fix havi fizetésük.
Mindenkiben olyan gondolati rendszer alakul ki, amilyet lát maga körül: a családjában, a környezetében, az iskolában vagy a munkahelyén. Azt mondják, hogy az ember egyénisége 6 éves korára már kialakul, és valóban nagyon nehéz ezen utána változtatni.
Megdöbbentő számomra ennyi év elteltével is, amikor azt látom, hogy az emberek munkavállalóként gondolkodnak a vállalkozásukban is. Sokszor olyan kijelentéseket hallok és olyan hozzáállást tapasztalok, hogy már nem is kellene azon csodálkozni, hogy a cégek többsége tönkremegy három év alatt. Nem láttam még olyan jó vállalkozót, aki csak pénzszerző eszközként tekintett volna a vállalkozására, és a terméke ne érdekelte volna. A vállalkozásra való igénynek belülről kell fakadnia.
Ezzel szemben azt tapasztalom némely cégvezető esetében, hogy még munkavállalóként is több lojalitás lenne elvárható a cége iránt – ne tévesszen meg téged a rossz minta, valaki tényleg csak papíron vállalkozó, és ez a könyv nem róluk szól.
Ez az eredménye annak, ha sok a nem vállalkozói gondolkodásmódú vállalkozó a piacon:
RoadRecord blog
Ezért nem vásárolok tőled inkább semmit
Utálok itthon vásárolni.
Utálom, hogy nincs semmilyen üzleti kultúra a vállalkozásodban.
Utálom, hogy még a telefont sem veszed fel, és utálom, hogy nem hívsz vissza.
Utálom, hogy nekem kell kergetnem téged, mintha nem elemi érdeked lenne, hogy rendeléseket vegyél fel, kezelj és teljesíts.
Utálom, hogy még ígérgetni sem tudsz rendesen, pontosan, szakszerűen.
Utálom, hogy sosem teljesül úgy és az, ahogy ígérted.
Utálom, hogy nekem kell a naptáramban számon tartani az ígéretedet, és utálom, hogy ünnepnap van, ha betartod, amit ígérsz.
Utálom, hogy nekem kell csesztetni téged azért, hogy történjen már valami.
Utálom hallgatni a fárasztó és üres magyarázkodásodat, hogy most éppen mi az oka annak, hogy szerencsétlen vagy és nem tudsz teljesíteni.
Utálom, hogy vevőként én igazodom hozzád, utálom, hogy állandóan keresztülhúzod a számításaimat, terveimet, napi beosztásomat.
Utálom, hogy vevőként nekem kell úgy viselkednem, mintha én lennék a te szolgáltatód, és akkor vigyázzba állni, amikor méltóztatsz teljesíteni.
Utálom, hogy sose készülsz el határidőre, utálom a naptáramba görgetni a te nyitott ügyeidet, mert utálom, hogy még egy rohadt naptárad sincs.
Utálom, hogy csak feladatot tudsz megoldani, utálom, hogy a problémákkal már hozzám jössz és rám vársz.
Utálom, hogy nekem kell állandóan emlékeztetni téged, hogy mi van még hátra, utálom, hogy semmi rendszer nincs a munkádban.
Utálom, hogy rendszerint te már azt hiszed, kész vagy és jól teljesítettél, utálom, hogy én inkább rád hagyom, mert már szeretnék ezen a rémálmon inkább túl lenni.
Utálom, hogy az utolsó simításokat nekem kell elvégezni, holott utálom, hogy te úgy számláztál, mintha minden rendben ment volna (és közben meg tényleg azt hiszed, hogy minden rendben volt), és utálom, hogy erre még büszke is vagy.
Utálom, hogy választanom kell a rossz és a rosszabb között: vagy megint téged hívlak, vagy egy másik még utálatosabbat – vagy inkább ezentúl megcsinálom én.
Utálom, hogy egyre inkább azt választom, hogy nem veszek senkitől semmit.
Utálom, hogy te ilyen “vállalkozó” vagy, közben meg állandóan sírsz, hogy nem megy a bolt.
Utálom, hogy másra mutogatsz.
Utálom, hogy mindenhol ez megy, utálom, hogy mindenki másra mutogat.
Utálom, hogy nem veszed észre, hogy rád is mutogatnak.
Utálom, hogy nem veszed észre, hogy te vagy az oka mindennek.
A legjobban azt utálom, hogy TE semmivel sem teszel többet azért, hogy én ne utáljak vásárolni nálad!
…és azt is utálom, hogy nem is érted, miről beszélek, mi az én problémám ezzel…
(2013. május 11.)
x x x
A bejegyzés pikantériája, hogy ezt is kiküldtem az üzleti hírlevelemben a többi témával együtt, és a hírlevél tárgya a bejegyzés címe lett. Hiába állt a tartalom több cikk bevezetőjéből, tömegesen jöttek vissza az értetlenkedések, bosszús reakciók, fenyegetések, anyázások, sőt még magyarázkodások is, hogy miért fogyott el a termékük a polcról.
Szóval ennyit ér egy hírlevél tárgya, a tartalmat már senki sem értelmezi. Remélem, te nem követed el ezt a hibát ezzel a könyvvel kapcsolatban.
Visszatérve az eredeti témánkra, egy kezemen meg tudom számolni azokat a napokat az utóbbi majdnem 20 évben, amikor nem néztem rá a számítógépemre, illetve azon keresztül a cégeim működésére. A cég az én gyerekem, és a gyerekedre csak ránézel naponta, nem?
Annál is inkább, mert a feleségem is a cégnek dolgozik, és ráálltunk arra, hogy bár az átlagnál többet utazunk, de dolgozunk pihenés közben is. Ugyanez mondható el a hétvégéről vagy az ünnepnapokról is: nálam teljesen egybefolynak. Például karácsony szent napján kezdtem el 2005-ben Adwords-öt tanulni és alkalmazni – mert éppen akkor volt ihletem -, és 2009 szilveszterén odaültem a gép elé, és elhatároztam, hogy megmutatom, hogy szilveszterkor is lehet eladni. Az aznapi bevétel kétmillió forint volt (válság közepén). Mindig vannak olyanok, akik utálják az ünnepeket, és pont ilyenkor lehet nekik a legkönnyebben eladni…
Ami érdekel, az nem tűnik számomra munkának, mert lelkesen dolgozom rajta és élvezem, ahogy felszabadul az endorfin bennem, amikor elkezdenek szállingózni a feliratkozók vagy a megrendelők. A pénz is ilyenkor inkább mérőszámként fontos számomra, és egy olyan mutatóként tekintek rá, amiről leolvashatom, mennyire csinálom jól azt, amibe belefogtam.
Az alkalmazotti lét előnye az, hogy reggel elmegyünk a munkahelyünkre, a munkaidő végén pedig elengedjük a munkát és a továbbiakban nem is gondolunk rá. Ahogy Nagy Feró énekelte, “nyolc óra munka, nyolc óra pihenés, nyolc óra szórakozás”. Sok ügyfelemnél láttam, hogy az alkalmazottak már három óra környékén elkezdenek készülni a négy órakor végződő munkanap befejezésére, pakolásznak, kilövésre készen állnak, és három óra ötvenkilenc perckor kilőnek, négy óra után egy perccel pedig már kong az ürességtől az épület. Én még alkalmazottként sem voltam ilyen.
Vállalkozóként soha nem teheted le a céged problémáit a válladról, egy-két kivételt láttam már ugyan, de azt nagyon nehéz megcsinálni. A gyerekedet el tudod felejteni? Mivel a napi tervem is rugalmasan változik, ezért sokszor összefolyik a naptáram: vegyesen vannak bejegyezve a nap során magán- és munkajellegű elfoglaltságok, ahogy a hatékonyság vagy az élet megköveteli. Nem egyszer intézek üzleti telefont kutyasétáltatáskor, vagy válaszolok emailekre tévézés közben, ugyanakkor munka közben ki tudok tekinteni a magánéletemre is.
Találkoztam már olyan emberrel is, aki a nyaralás alatt két hétig hallani sem akar a cégéről, azonban nekem erre nincs igényem. Sőt, épp ellenkezőleg, engem érdekel, hogy mi van a cégemben, és ezért szívesen foglalkozom is vele, akár nyaralás alatt is.
Van egy olyan vállalkozó ismerősöm, aki már kétszer kapott szívrohamot – mindkettőt nyaralás alatt. Sokat gondolkoztam ezen, és arra jöttem rá, hogy ennek a kockázata valamilyen szinten kiküszöbölhető az én módszeremmel. Az a munkafelfogás, ahogy én dolgozom, kiegyenlített stresszhelyzetet eredményez, és nem teszi ki szélsőséges terhelésnek a szervezetet.
Aki nyaralás alatt nem akar foglalkozni a cégével, az az utazás előtti napokban óriási iramot diktál magának azzal, hogy minden folyó ügy végére érjen, átadja a teendőket, és amit lehet, lerendezzen. Majd ezután a szélsőséges terhelés után a nyaralás napjaiban pedig egy nyugalmi állapotba kerül, hogy azután, amikor visszaérkezik, az elmaradások miatt ismét egy hatalmas adag stressznek tegye ki magát.
Nekem, mielőtt elutazom, a CRM miatt nem kell mindent elengednem (amúgy is rend van körülöttem és tervezett munkarend), a kollégáim is egyből látják a feladatokat, amit át kell venniük tőlem. Azzal pedig, hogy nyaralás alatt is foglalkozom valamennyit a cég ügyeivel, elkerülöm a stressz-szint nagy ingadozását, és azt, hogy visszatérésemkor tűzoltásba kelljen majd kezdenem – amin azok stresszelnek a nyaralás utolsó napjaiban, akik másképp tesznek, mint én.
A másik oldalról pedig azzal, hogy ránézek utazás alatt is a cég ügyeire, valamilyen szinten a stresszt is csökkentem, hiszen mivel mindig pontosan tisztában vagyok a történésekkel, elkerülöm azt, hogy feleslegesen kelljen aggódnom vagy őrült módon telefonálgatnom ahhoz, hogy megtudjam, mi a helyzet. Így kiküszöbölöm azt a nyomást, amit a bizonytalanság okozna nekem. Olyan vállalkozót én még nem láttam, aki valamilyen szinten ne aggódna a cégéért, ezért sokan inkább évekig nem mennek el kikapcsolódni, nehogy valami történjen a céggel.
Ez pedig a legrosszabb megoldás.
Úgy gondolom, hogy sokkal jobban járok, ha engedek magamnak egy kis pihenést is a munka mellett, és ugyanezt megfordítva, munkát is a pihenés mellett.
Hozzászoktam ahhoz is, hogy nehezen engedem el a feladataimat, így be kellett azt is látnom, hogy egy adott méretnél nekem soha nem lesz nagyobb cégem.
Maximalista vagyok, és gyűlölöm, ha nincs rend körülöttem, ezért sok dolgot magam csinálok, ha nem találok rá más megfelelő megoldást. Minden hó végén átnézem a feladataimat, és ha találok olyat, amit ki tudok adni másnak, aki azonos minőségben megcsinálja azt, akkor örömmel szervezem ki.
Ugyancsak minden hónap végén a kollégáim és én is végigmegyünk egy ellenőrzőlistán, amiben egységesen vannak magán- illetve céges feladatok. Részletes listát írtam azokról a dolgokról, amik havonta ismétlődnek vagy érdemes rájuk nézni, és mivel hó végén úgyis vannak kötelező teendők, ezeket egységesen ilyenkor, egy csokorban intézem el pár óra alatt.
Ez a hó végi lista a (megelőző) rendszer része is, amit így sokkal egyszerűbb fenntartani, mintha azzal menne el folyamatosan az idő, hogy valami nem működő folyamatot kellene állandóan korrigálni, illetve hó közben kellene foglalkoznom ezekkel.
Amúgy a házunkhoz is van egy tavaszi- és őszi ellenőrzőlista (mindkettő kb. 45 pontból áll), amik pont arra valók, hogy megőrizzük környezetünk jó állapotát, letudjuk a szezonális feladatokat.
Munkavállalóként gondolkodva az ember elvégzi a rábízott feladatokat, majd hazaviszi érte a fizetését. Vállalkozóként meg kell tanulni, hogy csak az eredményért jár fizetség, magáért a munkáért nem.
És ezt sajnos meg kell értetni az alkalmazottakkal is, mert ők is abból kapják a fizetésüket, nincs állami dotáció.
Fontos az eredményorientáltság és az, hogy a folyamatok teljesen le legyenek zárva, mert ellenkező esetben nem lesz eredmény és így bevétel sem. Bárki, aki megrendel valamit, eredményt akar látni. Például nem fizetek pusztán azért, hogy valaki dolgozzon a hirdetéseimen, mert csak akkor válik az rentábilissá, ha bevétel származik az általa elvégzett munkából.
Tíz ujjamat folyamatosan a cég vénáján tartom, ezért már sok dolgot érzésem szerint is meg tudok oldani a vállalkozás és a piac ismeretéből fakadóan. Jellemzően ilyenek az AdWords- vagy Facebook-hirdetések, amiket a legtöbbször már ösztönösen tudok a célomnak megfelelően alakítani.
Minden nap foglalkoznod kell a marketinggel, értékesítéssel, pénzügyekkel, a termékkel, az emberekkel és a fejlődéseddel.
Fontos lépés egy vállalkozás fejlődésében az, hogy vezetőként már ne a cégedben, hanem a cégeden kezdj el dolgozni. Akik csak a cégükben, a napi működésen dolgoznak, sokszor nem képesek meglátni a fától az erdőt, pedig a fejlődéshez szükség van arra, hogy kívülről is szemléld a folyamatokat.
Ez az első cégemnél, a BaraCompnál úgy alakult, hogy először magam mellé egy hozzám hasonlóan rendszergazda munkatársat vettem fel, hogy több ügyfelet tudjunk kiszolgálni, majd az adminisztráció egy részét adtam át másnak.
Amikor a fejlődés érdekében rálépsz arra az útra, hogy nem csak a cégedben, hanem a cégeden is dolgozol, akkor el kell fogadnod azt is, hogy a szakmád mellett (és helyett) már más területeken is jónak kell lenned. Így – mivel nem lehetsz mindenben a legjobb – az eredeti szakmád folyamatosan a háttérbe szorul; azt fogod észrevenni az egyik pillanatban, hogy a cégvezetés nem fog elég időt hagyni a szakmád gyakorlására. Vagy fordítva, szükséged lesz egy jó cégvezetőre, hogy a szakmád csúcsán maradhass.
Emellett persze figyelned kell arra, hogy a rálátásod megmaradjon a működési területre, de egyre több olyan kolléga fog körülvenni – szerencsés esetben -, akik a saját területükön már jobbak nálad. Sokszor fájdalmas felismerés ez, és nehéz előtérbe helyezni a cég érdekeit. Ha valamilyen területhez egyáltalán nem értesz, ott kénytelen vagy olyan embert alkalmazni, akiben vakon megbízol. Az ilyen munkatárs bérével fizeted meg a szaktudásod hiányát. Az én cégemben például ilyen a programozás: csak olyan személyre tudom rábízni, aki teljes mértékben élvezi a bizalmam, mert én magam egy sort sem tudok kódolni, ez nem is volt célom sosem.
Sok vállalkozásnál a bevétel az emberi teljesítményen múlik, ami azért rossz üzleti modell, mert így mindig lesz egy plafon, ami a bevételeid korlátját jelenti. Ha egy ember órabér alapján dolgozik, akkor ha megfeszül, akkor sem tud egy nap alatt többet dolgozni.
Ahhoz, hogy ne az emberi termelékenység határa korlátozza a bevételeidet, meg kell próbálni olyan terméket létrehozni, amely át tudja törni ezt a plafont. Ilyenkor jön az, hogy valami olyat állítasz elő, amiből végtelen mennyiséget lehet eladni, a szoftver pedig tipikusan ilyen. Azért ideális választás, mert nem fogy el a raktárkészlet, nem kell várni az új adag gyártására, folyamatosan hozzáférhető és az értékesítése is nagyon jól automatizálható.
Persze ennek is megvan a hátránya; a fentiek érdekében állandóan fejleszteni kell.
A családban is van egy vállalkozó, akinek a személyes teljesítményéhez vannak kötve a cége eredményei, magyarul attól függnek a bevételei, hogy mennyit tud a cégében dolgozni. Véleményem szerint, ha inkább arra koncentrálna, hogy a cégén is dolgozzon, sokkal több lehetősége lenne. Számára azonban valószínűleg máshol voltak a hangsúlyok, és a saját plafonján és keretein belül szeretne sikeres lenni, mert ez így kényelmes a számára.
A változás törvénye értelmében valami – így egy cég is – vagy fejlődik, vagy hanyatlik, a stagnálás ismeretlen foglalom – mert ami stagnál, az is hanyatlik -, például hiába ugyanakkora az árbevétele egy cégnek, a piaci értéke csökken, veszít a piaci részesedéséből, miközben a piac növekszik és a versenytársak erősödnek. Ezért is fontos fogalom mostanában a gyakran emlegetett fenntartható fejlődés vagy fenntartható növekedés. Például az elektromos autókkal egyszerre védhetjük a környezetet, mégis biztosítják a közlekedést. Egy cégnél a fejlődés az életképesség megnyilvánulása, a hanyatlás pedig az életképtelenségé még akkor is, ha a legtöbben inkább becsukják a szemüket ahelyett, hogy szembenéznének a problémával. Ha fejlődést mutat egy cég, akkor annak az okát tudatosítani kell és kiaknázni, hogy lehetőleg még jobban menjen a cégnek, ezzel szemben ha a hanyatlás jelei tapasztalhatóak, akkor az azt kiváltó okokat kell megszüntetni.
A cégem már nélkülem is működne elég sokáig (ez egy magasztos cél kell hogy legyen neked is egyszer), ami többek között akkor bizonyosodott be, amikor négy hónapig Ausztráliában éltem. Működne, azonban nem fejlődne úgy vagy olyan irányba, ahogyan én szeretném. Ezért egy vezetőnek folyamatosan figyelnie kell, és szükség esetén beavatkoznia és vállalnia azt, hogy esetenként népszerűtlen döntéseket is meg kell hoznia. Az, hogy létrehozol egy céget, ami azután majd magától működik a végtelenségig, csak egy álom.
A vezető az a személy, aki végigköveti a folyamatokat és eléri, hogy azokból eredmények szülessenek. Emellett vállalja a cég működéséért a felelősséget.
Az én esetemben is gyakran előfordul, hogy valamilyen kreatív munkát csak tologatok, akár hónapokig, mert nem áll rá az agyam, majd egyszer csak megszáll az ihlet, és megcsinálom. Így az a tapasztalatom, hogy a kreativitást igénylő feladatoknál határidőt kell meghatározni, nem munkaidőt, mert teljesen mindegy, hogy azt valaki éjszaka csinálja meg vagy nyolctól négyig az irodában.
A vezető elsődleges feladata tehát eredmények felmutatása. Nem engedheti meg magának egyik vezető sem annak elnézését, hogy nem jön létre, vagy máshogyan jön létre az eredmény. Ugyanilyen vezetői selejt az is, aki a kiadott utasítást maga végzi el, “Egyszerűbb, ha én megcsinálom!” felkiáltással. Ez azért tilos – ha a cég építését fontosnak tartod -, mert az ilyen jellegű munka épp azt akadályozza meg. Ha mindent magad csinálsz meg, az nem viszi előre a céget, mert beleragadsz a folyamatokba és nem tudsz a távlati célokon munkálkodni. Így hosszú távon ezzel a mentalitással ahelyett, hogy építenéd a céged, kinyírod azt. Inkább azokra a kompetenciákra érdemes koncentrálni, amire a cég fejlődéséhez elengedhetetlenül szükség van. Vállalkozóként az egyensúly megteremtése létkérdés a számodra.
Amikor egy kötélen egyensúlyozol, akkor sokan csodálnak közben, de még többen vannak azok, akik azt várják, hogy pofára ess. Fogsz is, de nem ez a lényeg. A lényegi kérdés sokkal inkább az, hogy van-e elég motivációd ahhoz, hogy fel tudj állni minden egyes alkalommal.
Ugyancsak egyensúly kérdése, hogy meg kell találnod a terméked esetében azt az árat, amivel még jól jársz te is, és amit a vevőid is hajlandóak kifizetni. Meg kell találnod az olyan munkatársakat, akik megfelelőek a nekik szánt feladatra, de még nem túl drágák neked. Meg kell találnod azt a középutat, amikor már nagyon jó a terméked, de az előállítása nem kerül túl sokba.
Egy vállalkozónak éreznie kell a saját „bizniszét”. Sikersztori mindig csak az egyedi dolgokból lesz, ha mást utánzol, akkor csak egy, már korábban felosztott tortából tudsz te is egy kis szeletet szerezni magadnak. Mi, magyarok azonban híresek vagyunk a kreativitásunkról, amire ha más nem is, de a vállalkozói környezet kényszerít minket. Érdemes a rendszer kijátszására, ügyeskedésre használt kreativitást, mondjuk, termékfejlesztésre, nagyobb ügyfél-elégedettség elérésére fordítani, például így és ezért:
RoadRecord blog
Fogd a pénzt, és fuss!
Sajnos a fenti üzleti modellt látjuk lépten-nyomon: nem kell hozzá bekapcsolni még a tv-híradót sem, elég, ha az ember csak simán el akarja költeni a nehezen megkeresett pénzét.
Na igen, minden szektor tele van tiszavirág-életű “vállalkozókkal” és vállalkozásokkal; Mekk Mester a fél ország.
Régóta külföldön dolgozó ismerősöm fogalmazta meg így: “Hazalátogatásomkor mindig újból megismerkedem az »átverés« és a »lehúzás« szavakkal…”
Fel a fejjel, mert minden probléma egyben üzleti lehetőség is!
Egy másik, pékboltot üzemeltető ismerősöm azért vett fel a szükségesnél több, +1 alkalmazottat, mert elmondása szerint ő is utál sorban állni, ezért nála se álljanak sorba a vásárlói.
Ez az, ami ide kell!
Korábban ennek jegyében vezettük be az “utánkövetés” fogalmát itt, nálunk is, ami szerintem jobb üzleti stratégia, mint a címben szereplő. Éppen ezért nagyon meg is örültem, amikor tegnap ezt olvastam az ügyfélszolgálati levelezésben:
“Köszönöm levelét, elnézést, de hihetetlennek tartom, hogy nem csak a terméke eladásával és a pénz zsebre tételével, hanem egy valódi ügyféltámogatással is foglalkozik, tehát kérdésére válaszolva…”
Tehát hihetetlen. Remek.
Van még üzleti potenciál Magyarországon, csak komolyan kell gondolni! 🙂
(2015. július 5.)
