“Lehet, hogy akkor nem jó helyen dolgozol…”
2010 január 19., kedd - 09:17- “Jaj, szia Ákos, annyira szeretném megvetetni a Google AdWords anyagod, mert látom, hogy az ismerőseim, és Te is mennyi jó dolgot tudsz kihozni belőle, és a mi irodánknak is nagy szüksége lenne rá, de hát a főnökeim…” - kezdte a beszélgetést beszélgetőpartnerem.
- “Miért, mi van a főnökeiddel?” - kérdeztem.
- “Tudod, Ők nagyon jó nevű vállalkozók - talán csak voltak -, de az a helyzet, hogy már elég idősek, ennél fogva konzervatívak és nem akarják megérteni a mai világot, hogy kell ütős weblap, azt meg kell reklámozni, fel kell dolgozni az érdeklődőket, stb., egyszóval már évek óta nyúzom Őket, hogy kezdjünk el marketingezni és értékesíteni. De egyszerűen hallani sem akarnak erről, nem akarják megérteni, hogy
ahogy eddig szereztek Ügyfeleket, azzal a módszerrel ma már nem tudnak!
Sok éve dolgozom Velük, de rossz végignézni, ahogy a cég a tehetetlenségük miatt haldoklik, és ezt a mélyrepülést mintha nem is akarnák észrevenni! Nem tudnál beszélni Velük?” - panaszkodott tovább.
- “Nézd, én már rég letettem arról, hogy 2010-ben felnőtt embereket, komoly vállalkozókat arról győzködjek, hogy miért fontos a marketing és az értékesítés… aki nem jön rá magától vagy ez a válság sem hozza ki belőle az igényt - az reménytelen eset. Ha Te pedig szeretnél csinálni végre valamit, de nem hagyják, akkor válts munkahelyet és ne emészd el a tenni akarásod - amúgy is ez hiánycikk manapság.”
















február 2nd, 2010 at 11:15
Véleményem, vannak ugye a dinoszauruszok, ill. bocsánat voltak, mert már réges-rég kihaltak. Az evolúció megállíthatatlan, és csak az él túl aki változik. Te már megváltoztál, hát állj odébb, ha nem akarsz velük halni!
február 2nd, 2010 at 12:21
Olyanokkal már rég nem tárgyalok, akiket győzködni kell arról, hogy a termékem kell nekik…